Főigazgatói elismerések Tűzoltónap alkalmából
2026. április 29. 13:02
A katasztrófavédelem minden évben ünnepélyes állománygyűlésen emlékezik meg Szent Flórián, a tüzes mesterségek védőszentjének napjáról. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság április 28-i központi tűzoltónapi ünnepségén idén is többen vehettek át elismerést.
A rendezvényen megjelentek a főigazgatóság vezetői, ünnepi beszédet Fülep Zoltán tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő mondott. Mint fogalmazott, a Tűzoltóság Napjának ünnepe lehetőséget ad arra, hogy a tűzoltók által végzett tevékenység rövid időre ne csak a káresetek miatt kerüljön fókuszba. Ilyenkor lehetőség nyílik a honi és külföldi bajtársakkal találkozni, közösen ünnepelni, és a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat megjutalmazni. „A tűzoltók a legnagyobb elismerést nem az ünnepek idején kapják, hanem nap nap után, az önzetlenül, a köz érdekében elvégzett beavatkozásaik utáni hálás tekintetekből, amelyek újra és újra erőt adnak ahhoz, hogy folytassák a munkájukat, legyen az bármely megterhelő is” – fogalmazott. A tábornok kiemelte, hogy folyamatosan fejleszteniük kell felkészültségüket, mert csak így tudnak válaszokat adni az új idők új kihívásaira, a tűzoltónak ugyanis minden körülmények között megoldást kell találnia. „A bajba jutottaknak tudniuk kell, hogy a tűzoltókra mindig számíthatnak, mi ott vagyunk és segítünk” – hangsúlyozta. Fülep Zoltán végezetül a hivatásos tűzoltók mellett az önkormányzati, a létesítményi és az önkéntes tűzoltók szerepéről is szólt.
A köszöntő után a Katasztrófavédelem Központi Zenekara adott ünnepi műsort, majd dr. Góra Zoltán, tű altábornagy, főigazgató elismeréseket adott át az állomány legkiválóbb tagjainak. Az ünnepség során a BM OKF GEK 11 munkatársát is jutalmazták.
Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM OKF főigazgatója beosztásában hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként dicséretben és jutalomban részesítette:
Geisz Józsefet, a Gazdasági Ellátó Központ beszerzőjét,
Gubény Gábort, a Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő szakmunkását,
Hoppál István tűzoltó törzszászlóst, a Gazdasági Ellátó Központ gépjárművezetőjét,
Korbély Tibort, a Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő szakmunkását,
Lakatos Bertalant, a Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő szakmunkását
Lóczi Áront, a Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő szakmunkását
Magda Zoltánt, a Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő szakmunkását,
Némethné Szabó Erzsébetet, a Gazdasági Ellátó Központ ügyintézőjét,
Onodi Lászlót, a Gazdasági Ellátó Központ koordinátorát
Scsavniczky Szilviát, a Gazdasági Ellátó Központ Illetményszámfejtési Osztály számfejtőjét,
Wahab Raszult, a Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő mesterét.
Az ünnepséget a Szózat zárta.
Fotó: Szőke Péter BM OKF