Szirénáktól volt hangos az Érsekkert

. .

Szirénák hangja töltötte be az egri Szmrecsányi Lajos Érsekkertet a Kéklámpás Napon április 26-án. A hagyományokhoz híven már tizenharmadik alakalommal tartotta meg a rendezvényt a rendőrség, a katasztrófavédelem, a büntetés- végrehajtás, a mentők és több együttműködő szervezet.

A rendezők legfőbb célja az volt, hogy a rendvédelmi szervekkel közelebbről is megismerkedhessenek az óvodások, iskolások és a lakosság. Közelről is megnézhették az általuk használt gépjárműveket, felszereléseket, bemutatták hivatásukat a szervezetek.

A rendezvény reggel kilenc órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődött az Érsekkertben, amelyen részt vettek a megyei kormányhivatal, Eger város, valamint a rendvédelmi szervek vezetői. A megnyitót követően színes programokkal várták a szervezők a rendezvényre kilátogató érdeklődőket. A szakmai sátrak mellett a Heves Megyei Tűzmegelőzési Bizottság is képviseltette magát. Sártukban a gyerekeknek lehetősége volt tűzoltóautó makettet készíteni, tűzvédelmi tesztet kitölteni, rajzolhattak, színezhettek, vagy akár tűzoltóruhába is beöltözhettek egy-egy fénykép erejéig. Azok között, akik a tűzvédelmi totót helyesen töltötték ki a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület felajánlásából öt darab füstérzékelőt sorsoltak ki. A rendőrkutyás bemutató után a nézők megszemlélhették, mekkora lángok csapnak fel, ha az égő olajjal teli tálba vizet öntünk. A vakmerőbbek a „füstsátrat” is kipróbálhatták és megtapasztalhatták, milyen amikor egy füsttel telített helyiségben légzésvédelmi felszereléseket használva, a tűzoltók csökkentett látási körülmények között embereket keresnek. A hivatásos tűzoltók mellett az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport is bemutatta a felszereléseit és eszközeit, és idén először a megye kéményseprőivel is találkozhattak a látogatók. A kéményseprők sátrában rendkívül népszerű volt az a makett, amely a szén-monoxid-mérgezéses balesetek során visszaáramló füst terjedésének bemutatásával szemléltette ezt a valóságban láthatatlan folyamatot.

A tűzoltók, rendőrök és mentők főzőversenyen bizonyították, hogy nem csak szakmájukhoz értenek. A megmérettetésre tizennégy csapat jelentkezett, és a szoros verseny idén az egri katasztrófavédelmi kirendeltség csapatának diadalával zárult: tárkonyos vadmalaclevest, tárcsán sült mustáros sertés szűzérmét slambuccal, desszertként bundás almát készítettek.

A rendezvény támogatóinak, közöttük Eger Megyei Jogú Város közreműködése nélkül a Kéklámpás Nap nem lehetett volna ilyen sikeres, köszönet segítségükért!


Fotó: Berán Dániel - Heves Megyei Hírlap


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap