A karácsony számai: 358 tűzoltói beavatkozás, 80 kigyulladt épület

2021. december 27. 09:47

Szenteste 134, karácsony első napján 123, a másodikon pedig 101 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. Szenteste 36, 25-én 27, 26-án pedig 17 épület gyulladt ki.

A tűzoltói beavatkozások kétharmadára műszaki mentést igénylő balesetek miatt volt szükség, egyharmaduk pedig tűzoltás volt. A vasárnapi ónos eső miatt mindössze 24 beavatkozásra volt szükség, ami azt mutatja, hogy az emberek komolyan vették a figyelmeztetéseket.

A legtöbbször kisebb tüzekhez riasztották a tűzoltókat, de naponta három-négy nagyobb tűzeset is történt a három karácsonyi nap alatt. Vasárnap három halálos lakástűz is történt.

Karácsony másnapján nem sokkal tizenkét óra előtt a rendőrség egy vecsési családi házban egy korábbi tűz nyomait fedezte fel, és egy holttestet talált. Mivel tűz már nem volt a helyszínen, tűzoltói beavatkozásra nem volt szükség. Nem zárható ki, hogy elektromos eredetű füstölés volt a fürdőszobában, ami halálos füstmérgezést okozott.

Szentes külterületén fél egy körül kigyulladt egy húsz négyzetméteres romos kis ház. Két járművel hét tűzoltó négy perc alatt a helyszínre ért, ekkorra már teljes egészében égett az épület. A kis ház teje is beszakadt, a tűzoltók egy órán át oltották. A romok átvizsgálása közben egy holttestet és egy megolvadt gázpalackot is találtak a tűzoltók. 

 A miskolci Dankó Pista utcában egy panelház harmadik emeleti lakása füstölt. Az ott lakók a tűzoltók kiérkezése előtt behatoltak a lakásba, és eloltották a tüzet. A hálószobában egy holttestet találtak. A miskolci tűzoltók átvizsgálták a lakást és elvégezték az utómunkálatokat. A hálószobában egy asztal és ruhák égtek két négyzetméteren.

Vasárnap reggel kilenc körül kigyulladt egy családi ház Gádoroson, a lángok a tetőre is átterjedtek. A tűzoltók három gázpalackot hoztak ki az égő épületből, majd eloltották a lángokat.

Dél körül tíz négyzetméteren lángolt egy társasház egyik lakása, Budapest XI. kerületében, a Rahó utcában. A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat. Nyolc lakónak kellett ideiglenesen elhagynia otthonát, ők a beavatkozás után hazamehettek.

 Este hét körül egy nyolcvan négyzetméteres, kétszintes családi ház tetőszerkezete égett Budapesten, a XVII. kerületi Kalmár utcában. Az épület lakóját a tűzoltók kiérkezése előtt kihozták a házból. A tűzoltók eloltották a lángokat, a ház viszont lakhatatlanná vált, az ott élő hozzátartozókhoz költözött.

A télies útviszonyok és az ónos eső miatt több olyan közlekedési baleset is történt, amelynél a tűzoltók munkájára volt szükség. 

Vasárnap délelőtt tíz óra körül szalagkorlátnak ütközött, majd megpördült és a belső sávban állt meg egy kocsi az M7-es autópálya 119-es kilométerszelvényénél, Kőröshegy térségében. 

Egy órával később az M3-as autópálya bagi szakaszán is baleset történt, lesodródott az útról, majd árokba borult egy gépkocsi a sztráda 39-es kilométerszelvényénél. 

Lesodródott az útról, majd egy villanyoszlopot kidöntve a tetejére borulva állt meg egy személyautó Kemenespálfa közelében vasárnap délután. Megcsúszott az úton, majd szalagkorlátnak ütközött egy kocsi a 21-es főúton, a bátonyterenyei ipari park közelében tegnap délután. Az autóban két ember utazott, egyikük beszorult a járműbe. A tűzoltók kiemelték a sérültet, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak. 

Délután Debrecenben, egy autó beton villanyoszlopnak ütközött, majd egy kerítésre és egy gázórára borult a Veres Péter utcában.

A karácsonynak ugyan vége van, azonban a karácsonyfatüzek időszaka még csak most kezdődik, hiszen a fűtött lakásban a fenyők mostanra száradnak ki annyira, hogy könnyen lángra kapjanak.

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap