Rekord számú pályázat a Dr. Balogh Imre Emlékpályázaton

2021. június 15. 08:47

Huszonegyedik alkalommal hirdette meg 2021-ben a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A pályázat célja ezúttal is az volt, hogy fórumot teremtsen a tudományos, technikai vívmányok bemutatására, illetve annak ábrázolására, hogy ezek hogyan illeszthetőek a katasztrófavédelem feladatkörébe. Mindemellett a pályázók a tűzmegelőzés, tűzoltás, műszaki mentés, tűzvizsgálat témájához kapcsolódó egyéb területeket is bemutathattak.

Az idei évben rekordszámú, tizenöt dolgozat érkezett be, ezeket egy kilencfős bíráló bizottság tekintette át és értékelte. A pontszámok alapján a Dr. Balogh Imréné által biztosított vésetlen emlékgyűrűt a „Tűzcsap” jeligéjű, „A tűzoltói beavatkozásokat elősegítő műszaki megoldások a vízforrások környezetében” című pályamű nyerte el. A pályázó Kalocsa Márió tűzoltó őrmester, a közép-pesti katasztrófavédelmi kirendeltség nyolcadik kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója. 

A magas szakmai színvonalú, aktuális témákat feldolgozó pályaművek közül négy készítőjének a bíráló bizottság tárgyjutalmat ítélt oda. Jankus Bence „a Függőleges tűzterjedés vizsgálata homlokzatról tetőszerkezetre” című pályamű szerzője, dr. Nóta József tűzoltó alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség megbízott vezetője az „Új perspektívák a magasból és mélyből mentő képességekben”, Szüts Tamás tűzoltó őrnagy, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletvezetője „A beavatkozó állomány háttértámogatásának fejlesztési lehetőségei a műveletirányító ügyeletek vonatkozásában, valamint Vétek Gergely tűzoltó zászlós, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tatabányai hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója a „Hibrid és elektromos gépjárművek: a jövő kihívásai a jelenkorban” című pályamű szerzője részesült ilyen elismerésben.

A díjak átadására egy későbbi időpontban kerül sor.

Dr. Balogh Imre, az egykori Nehézipari Minisztérium néhai főosztályvezetője elkötelezett pártolója volt a tűzvédelmi szakterületnek. A róla elnevezett díj megalapítását özvegye kezdeményezte, a 2000-ben létrejött megállapodás értelmében a pályázat keretei között kapja meg a felajánlott díjat és az ahhoz tartozó aranygyűrűt az arra leginkább érdemesnek ítélt szakember.

Fotó: Szőke Péter BM OKF

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap