Hírek


Az udvaron összegyűlt hóval, civilek segítségével fékezte meg a tüzet
2017. február 07. 10:40
Tuza Ervin címzetes tűzoltó főtörzsőrmester másodállásban kéményseprő szakmunkásként dolgozik. Így volt ez február 3-án is, amikor éppen a Heves megyei Demjén településen végezte a kéményseprői sormunkát. Munkavégzés közben azt vette észre, hogy a Dobó utca egyik lakóingatlanának füstöl a tetőszerkezete. Azonnal odament és megkezdte a füst okának felderítését.

Az ablakon benézve meglátta a lángokat a ház konyhájában, a tűz már a födémre is átterjedt. Azonnal értesítette a katasztrófavédelem műveletirányítását, majd kiszakaszolta a közműveket és a lakók keresésére indult. Szerencsére az épületben senki nem tartózkodott, menteni tehát nem kellett. Még a tűzoltók megérkezése előtt oltani kezdte a lángokat a helyben lévők segítségével és a háznál talált eszközökkel. Lapátokkal az égő területre dobálták az udvaron felgyűlt havat, így sikerült megakadályozni, hogy a lángok továbbterjedjenek. Az épület oltását egészen a tűzoltóegységek megérkezéséig folytatták. Mint kiderült, a tűzfészek a ház bejárata melletti helyiségben volt, és ugyan a konyha és a háztető egy kis része megégett, kormozódott, de az épület nem vált lakhatatlanná.

Tuza főtörzsőrmester főállásban az egri hivatásosos tűzoltó-parancsnokság állományát erősíti. Egyike azoknak a tűzoltóknak, akik éppen egy évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy beiratkoznak a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ első kéményseprőszakmunkás-képzésére. Nyár végén tett sikeres vizsgákat, tavaly november óta pedig már kéményseprőként is gyakorlati feladatokat végez.

 

Fotó: Egri HTP


 

Kapcsolódó képek:

Az udvaron összegyűlt hóval, civilek segítségével fékezte meg a tüzet